"-Hadd nézzem csak azt a csészét, gyermekem - szólt szemrehányó hangon, azzal odaviharzott Ronhoz, és elvette tőle Harry csészéjét. A többiek felpillantottak, és kíváncsian várták a fejleményeket.
Trelawney belenézett a csészébe, és lassan forgatni kedte az óra járásával ellenkező irányban.
- A sólyom... Van egy halálos ellenséged, gyermekem.
- Ezt mindenki tudja - morogta Hermione.
Trelawney rámeredt.
- De tényleg - vont vállat Hermione. - Mindenki tudja, hogy mi történt Harry és Tudjaki között.
Harry és Ron ámulattal vegyes elismeréssel néztek a lányra. Még soha nem hallották Hermionét ilyen hangon beszélni egy tanárral. Trelawney professzor nem válaszolt a megjegyzésre. Óriásira nagyított szemét ismét Harry teaüledékére szegezte, és tovább forgatta a csészét.
- A furkósbot... támadás ér. Hát bizony, gyermekem, ez nem egy vidám csésze...
- Én keménykalapnak néztem - jegyezte meg szégyellősen Ron.
- A koponya... veszély leselkedik rád utadon,drágám...
Mindenki megigézve bámulta Trelawneyt, aki még egy utolsót fordított a csészén, aztán hátrahőkölt és felsikoltott.
Megint porceláncsörömpölés hallatszott; Neville a második csészéjét is leejtette. Trelawney professzor lerogyott egy üres székre, gyűrűktől csillogó kezét a szívére szorította, és behunyta a szemét.
- Szegény gyermekem... szegény, szerencsétlen gyermekem... nem... jobb, ha nem tudod meg... ne kérdezzetek semmit...
- Mit látott, tanárnő? - kérdezte nyomban Dean Thomas.
A többiek mind felálltak a helyükről, és egymás után odasomfordáltak Harry és Ron asztalához. Néhányan körülállták Trelawney székét, hogy jobban lássál Harry csészéjét.
- Gyermekem... - A tanárnő színpadiasan rámeredt Harryre. - Megkaptad a Zordót.
- A micsodát? - pislogott Harry.
Nem ő volt az egyetlen, aki nem értette, miről beszél Trelawney. dean Thomas vállat vont és a fejét rázta, Lavender Brown is értetlenül pislogott - de szinte mindenki más a szája elé kapta a kezét rémületében.
- A Zordót, gyermekem, a Zordót! - kiáltotta Trelawney. - A temetőkben kísértő óriási szellemkutyát! Ez egy ómen, gyermekem, a legrosszabb ómen - a halál előjele!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

" Holdsáp úr nagyrabecsüléséről biztosítja Piton professzort, s ezúton kéri, hogy legyen szíves és ne üsse bele azt a csúf görbe orrát a mások dolgába.

Ágas úr csatlakozik az előtte szólóhoz, hozzátéve, hogy Piton professzor egy gonosz vén trotty.

Tapmancs úr hangot kíván adni afeletti megrökönyödésének, hogy egy ilyen címeres ökör katedrát kaphatott.

Féregfark úr további sok sikert kíván Piton professzornak, és bátorkodik javasolni neki, hogy mossa meg néha a mocskos üstökét."

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Egy félreeső sarokban aztán megálltak. Harry megfordult, és Cho szemébe nézett. A gyomrában pedig az az érzés támadt, mint amikor az ember rálép egy lépcsőre, ami nincs.
- Öö - mondta.
Nem tudja kimondani a kérdést. Képtelen rá. Pedig meg kell tennie... Cho csak állt, és kérdő tekintettel nézett rá.
     Harry szájából úgy szaladtak ki a szavak, hogy a nyelve nem is tudta követni őket.
- Menkegytabálba?
- Tessék? - pislogott Cho.
- Arra gondoltam... hogy mehetnénk együtt a bálba - nyögte ki Harry. Most miért kell elvörösödnie? Miért?
- Oh! - Cho is elpirult. - Jaj, Harry, nagyon sajnálom... - Látszott rajta, hogy tényleg sajnálja. - Sajnos már eligérkeztem.
- Mm-hm - mondta Harry.
Furcsa - egy perce a zsigerei még úgy viselkedtek, mint egy zsák kígyó, most viszont úgy tűnt, mintha megszöktek volna.
- Aha, értem - szólt. - Semmi gond.
- Tényleg sajnálom... - ismételte Cho.
- Nem érdekes.
Pár másodpercig csak álltak, és néztek egymásra, aztán Cho így szólt:
- Hát...
- Mmhm - felelte Harry.
- Hát akkor szia - mondta Cho, még mindig fülig vörösen, azzal megfordult, elindult.
Harry hallotta magát, amint utána szól:
- Kivel mész?
- Oh... Cedrickel - felelte a lány. - Cedric Diggoryval."

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Harry és George megpördültek a tengelyük körül.

Az ajtóban ott ált Dolores Umbridge. Zöld szövetből készült köpenyt viselt – ez által még inkább hasonlított egy óriás varangyhoz-, és az az émelyítő, undok mosoly ült az arcán, amit Harry már reflexszerűen a várható kínszenvedéssel társsított.

- Segíthetek, McGalagony professzor? – kérdezte legszörnyűbb mézesmázos modorában a főinspektor.

McGalagonynak az arcába szökött a vér.

- Hogy segíthet –e? – kérdezett vissza indulattól remegő hangon.

- Elárulná, mibe óhajt segíteni?

- Gondoltam, szívesen fogad némi felsőbb támogatást.

Harry nem csodálkozott volna, ha McGalagony orrából lángnyelvek törnek elő.

- Rosszul gondolta – sziszegte a tanárnő, és újra Harryékhez fordult.

- Jól figyeljenek rám: nem érdekel, mivel provokálta magukat Malfoy; az se érdekel, ha a teljes rokonságukat kigúnyolta. Akkor is visszataszító, amit csináltak! Egy hét büntetőmunka mindkettejüknek. Ne nézzen rám így Potter, mert megérdemli! És ha valamelyikük még egyszer…

- Ehhem, ehhem.

McGalagony behunyta a szemét, mintha az égiekhez fohászkodna béketűrésért, s ismét Umbridge felé fordult.

- Tessék.

- Úgy gondolom ,ennél szigorúbb büntetést érdemelnek. – mondta fülig érő szájjal Umbridge.

McGalagony szeme felpattant. Megpróbálkozott valami ellenmosollyal, amitől aztán úgy festett, mintha szájzára lenne.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~